Ismét megrendezik a Tízforrás Fesztivált a Fertő-parti településeken

2017.07.08.
img

Tíz napon át koncertek, előadások, képzőművészeti kiállítások, kézműves foglalkozások és ökotúrák várják a látogatókat július 14. és 23. között a Fertő-parton, ahol tizenötödik alkalommal rendezik meg a Tízforrás Fesztivált.

Jakab Zsolt szervező, Hegykő jegyzője az MTI-nek elmondta, hogy a Fertő-táj világörökség településein, Hegykőn, Fertőhomokon, Hidegségen, Nagycenken, Fertőszéplakon és Sarródon lesznek programok.

A nyitó esten, a hegykői szabadtéri színpadon Szabó Balázs Bandája lép fel. A koncert tavaly egy vihar miatt félbe szakadt, ennek mintegy folytatásaként zenél a magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó együttes.

Másnap Kátai Zoltán énekmondó lép fel a hegykői Fenc-házban, akinek előadásában 16. és 17. századi históriás énekek, dalok szerepelnek. Aznap a nagycenki Szent István-plébániatemplomban Kuzsner Péter orgonaművész is koncertezik.

Július 16-án, vasárnap, a latin nyelvű ókeresztény himnuszokra, archaikus magyar népi imádságok szövegére írt, kortárs dallamvilágú énekek hallhatók a Sator Quartet előadásában a fertőszéplaki Mindenszentek- templomban. A hegykői Csipkeházban a Kiskalász Zenekar lép fel, a szabadtéri színpadon pedig Ferenczi György és a Rackajam.

Hétfőn Jónás Vera énekes és dalszerző a 2011-ben alapított Jónás Vera Experiment zenekarával lép fel a hegykői Csipkeházban. Kedden a hidegségi Szent András-templomban Szurgyi Gergely gitárművész, Nagycenken Róth Márton orgonaművész ad koncertet, este fél nyolctól pedig a hegykői szabadtéri színpadon Deák Bill Gyula.

Szerdán Korpás Éva és zenekara adnak koncertet a fesztivál legújabb helyszínén, a forrásokkal teli hidegségi papkertben, a hegykői szabadtéri színpadon pedig a Margaret Island. Csütörtökön a nagycenki templomban Vadász Attila orgonaművész, a hegykői szabadtéri színpadon pedig a Kiscsillag lép fel. Ugyanott másnap a KFT ad koncertet.

Július 22-én, vasárnap a hegykői Csipkeházban Pátkai Rozina énekes az ismert bossa novák mellett saját, az autentikus brazil dallamvilágból kiinduló dalait adja elő. A programsorozat záró koncertjét aznap este Charlie adja a hegykői szabadtéri színpadon.

A fesztivál ideje alatt a hegykői Tornácos Panzióban tekinthető meg Orbán Attila képzőművész kiállítása, a Fertőhomoki Tájházban pedig a július 7-én kezdődő Hegykői Művésztelep alkotásaiból összeállított tárlat. Utóbbira Gáspár Gyula, Harsányi Zsuzsanna, Luzsicza Árpád Lajos és Várhelyi Tímea festőművészek, Tóth Pitya István grafikusművész, Baky Péter grafikus, festőművész, és Vanyur István szobrász, festőművész kapott meghívást.

A hidegségi Toronhegyi Pajtában Dedinszky Márta festőművész és Fülöpné Farkas Gyöngyi amatőr festő kiállítása, a nagycenki Alkotóházban pedig Csikós László és Tekán János, az Alpokalja Szociális Központ Zsirai telephelye lakóinak festményeiből rendezett Lélekpillangó című kiállítás tekinthető meg.

tekinthető meg.      Minden nap más-más ökotúrákkal készültek a szervezők, amelyek között lesz naplementei és napfelkeltei madárles, kenutúra a Fertő tó nádasában, éjszakai séta a nagycenki Széchenyi-kastély parkjában és denevérek éjszakája.

A Fertőhomoki Tájházban a rendezvény ideje alatt kézműves foglalkozásokat tartanak, ahol egyebek mellett a gyöngyfűzés, a textilfestés, a gyertyamártás, a nemezelés, a szövés és a hangszerkészítés rejtelmeit lehet elsajátítani, a Sarródi Tájházban pedig július 15-én a hagyományos kézi aratást lehet kipróbálni.

A kertmoziban július 17-én a Enyedi Ildikó Testről és lélekről című játékfilmét vetítik. Július 20-án pedig A martfűi rém című filmet, amelyet Sopsits Árpád rendezett. A vetítés után a film főszereplőjével Hajduk Károllyal is találkozhatnak majd az érdeklődők.

MTI