Veszprémben is megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjára

2016.01.28.
img

Idén is, ahogy 1989 óta eddig minden évben, január 22-én ünnepelték országszerte a Magyar Kultúra Napját. Azért ekkor emlékezünk hagyományainkra, gyökereinkre, tárgyi és szellemi értékeinkre, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a jeles napon véglegesítette a Himnusz kéziratát.

2016. január 22-én Veszprém városában, a Lackó Dezső Múzeumban megnyílt A megmozdult szótár címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum nagysikerű vándorkiállítása, melyet Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából hoztak létre 2013-ban.

S. Perémi Ágota, a Lackó Dezső Múzeum igazgatója mondott köszöntőt a megnyitón. Beszédében Bay Zoltán, magyar fizikus szavait idézte: „Az a civilizáció, amelyik elhidegül a tudománytól és a művészettől, vagyis a kultúrájától, pusztulásra van ítélve.” E mondatával hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos a múlt hagyományait megőrizni, és átadni az utókornak.

A tárlat Weöres Sándor életét és verseit interaktív módon tárja fel a látogatók előtt. Az irodalmi kiállításokra jellemző hagyományos elemek mellett egyaránt megtalálhatóak multimédiás és nyelvi játékok is. Tíz tematikus tábla a költő életrajzáról, gyermekkoráról, kapcsolatairól, és az örökkévalóságról mesél levelezésén, vallomásain keresztül, az ő szavait idézve. Szintén megtekinthetőek Weöres Sándorhoz kapcsolódó kéziratok, fotók, könyvek, képzőművészeti alkotások, valamint különböző dokumentumok.

img

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborjának munkatársai által készített installáció által közelebbről is megismerkedhetünk a költő alkotói pályafutásával. A kreatív játékok aktív gondolkodásra késztetik a látogatókat. Lehetőség nyílik az alkotások ritmizálására, keletkezésük helyszínének megtekintésére, és még újraírásukra is. A versrajz, a versfoltozás, a keresztöltés és a gondolatfújás is az érdekesebbnél érdekesebb feladatok között szerepelnek.

img

A vándorkiállításra 2016. április 17-ig várja az érdeklődőket a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából A megmozdult szótár című tárlat megtekintésén kívül a egyéb színes programok is várták a lakosokat. A Hangvillában például a Finnugor Kulturális Főváros 2016 programsorozaton vehettek részt az érdeklődők, melyet Porga Gulya, a város polgármestere és Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere nyitottak meg. Ezután, az est zárásaként pedig Bartók zongoraművei csendültek fel Golarits Flóra zongora szakos, egyetemi hallgató előadásában a Konferenciateremben. A Veszprém Agóra épületében Zongora Veszprémnek című kiállítást Hegyeshalmi László képzőművész, a Művészetek Háza igazgatója nyitotta meg, amit  Egy este Pilinszkyvel című zenés, verses koncert követett a színházteremben.

Tóth Brigitta